| A templom történelme |
|
A templom és a torony ma nem őrzi középkori részleteit, mert az évszázadok során jelentős javításokon ment keresztül, úgy, hogy eredeti stílusa, formája felismerhetetlen. Csupán régészeti feltárás tisztázhatná, hogy Uzon első temploma milyen alaprajz szerint készült.
Feltehetően a XV század végén került sor a templom gótikus átépítésére. Erre az időszakra tehető az egykori kaputorony és várfalak építése is. A sekrestye alapfalazata 1901 előtt még megvolt, ami arra enged következtetni, hogy eredetileg római katolikus templom volt s a reformáció századaiban került a református egyházközség tulajdonába. A templomot 250 lépés kiterjedésben várfal vette körül, amit 1901-ben lebontottak és ekkor tüntették el a sekrestye fundamentumát is. Pünkösti István lelkipásztor (1899-1948) kézirata szerint 11 méter magas volt a kőfal.1696-ban a templom körül lévő várfal nyugat felől való része 13 ölnyire a földig leomlott és kidőlt.A templom eredetileg zsindellyel volt befödve. A földrengések (1738, 1802, 1838, 1940, 1977, 1986, 1990), tűzvészek, kuruc-támadások, háborúk nem egyszer olyan állapotba juttatták Isten házát, hogy még az istentiszteletet sem lehetett megtartani benne. Az életrevaló székely népnek azonban mindahányszor sikerült helyreállítani templomukat, kijavítani a károkat. A templom régi harangjai nyomtalanul eltűntek viszont tudunk arról, hogy a második világháború idején a harangot ledobják a toronyból és elviszik. A jelenlegi nagyobbik harang 339 kg-ot nyom, 1970-ben készült. „Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak. Az uzoni református hívek adománya 1970” felirattal van ellátva. A kisebbik valamivel régebbi, 1922-ben készült, 260 kg-os, “Készült az uzoni református hívők áldozatkészségéből 1922-ben. Hálás köszönet Barti Mihály és neje Szász Rozália nemes adakozóknak” felirattal. A templomkert az évszázadok során ősi temetkezési helyként szolgált, többek között itt található Kisgalambfalvi Vékás József (1829-1848) és felesége sírhantja is. A templom orgonája 1911-ben készült, a virágmintás padok pedig a zabolai (1772) és a mátisfalvi (1802) padmellvédekkel egykorúak. A szószéket 1911-ben építették, felirata: „EXII Légy hív mindhalálig és néked adom az életnek koronáját”, terítőjét pedig az uzoni református nők készítették és adományozták 1959-ben. Felirata:”A szeretet soha el nem fogy 1959.” |
[Füle Lajos]